Részlet egy régi levélből, mindegy is, kinek írtam.
"A vacsora kitűnő volt, s így, hajnali fél négy után is a desszertet eszem Olivérrel a szerkesztőségben, gyümölcsmixet Sangriával, vödörből. Isteni. És nem csak azért, mert megint elég tompára ittuk magunkat, hanem mert elég populáris műfaj. Mondjuk ma érdekes napom volt, elmesélem, mert részegen nem csak a szám jár néha, hanem a kezem is: dél körül keltem, itt a szerkesztőségben, a hátam tök jól felvette a fotel alakját. Aztán segítettem Jimmynek kicsit a kaja előkészítésében, majd érzéki tust eresztettem magamra, és már viszonylag frissen, a szigorlat eredményétől, és az esti alkohol mennyiségétől kissé kábán elindultam a Betekincs nevű egyik kedvenc kocsmánk (fehérvári sétálóutca) felé. Ott egy, azaz 1 kisfröccs, vagyis mégiscsak 1 deci bortól készen voltam. Hiába, ha az ember egy heti éjszakázás után egy kiskanálnyit is iszik, beáll. Ezt tette derék szervezetem is. És egész napos piáláson vagyok túl mégis, mert nem bírtam megállni, hogy ne igyak a saját egészségemre, annyira nagy csatát vívtam a tisztelt tanári karral az irodalom szigorlaton."
Ez alapján jutott eszembe újra a Betekincs. Székesfehérvár sétálóutcáján igen pazar környezetben fekszik, illetve feküdt, mert azóta kicsit átépítették ezt a helyet is, új tulaj, satöbbi, és ilyenkor a régi hely megszűnik létezni.
Minden évben a terasz nyitását vártuk a legjobban, lestük, mikor rakják ki a zöld műanyag székeket, köztük a mieinket, amik hozzánk idomultak már, és néhány ember, aki ismert minket, átadta nekünk, mikor odaértünk.
Hiányzik a diákélet.
Utolsó kommentek