HTML

IndaFotó képek

Utolsó kommentek

Kisfröccs!

Kisfröccsből mindig lesz még egy. Életből nem biztos. Örök igazság ez, aminek megértéséhez kocsmába kell járni. A kocsmába járás életforma. Ilyenkor történetek tapadnak az emberre, amit már soha nem rázhat le magáról.

Friss topikok

Linkblog

2011.04.04. 09:54 csigaszem

Bent

 A Bambi bent van, nem pedig a teraszon.

Sokadszor jöttem erre rá akkor, mikor egy szép vasárnapon beléptem, elsétálva a sok teraszozó mellett. Bent sok üres asztal és dominózaj fogadott, igen, ezért jöttem, nekem is kocognak a kövek. A vastag füstön át szemből vakított a Nap, olyan erősen, hogy a domnósoknak csak a sziluettjét lehetett kivenni - így is felismertem mindannyiukat.

Brumi úr fröccsében és küllőin összegyűltek a napsugarak, kezében most is ott volt a cigaretta, ami miatt tolószékbe került - vasúti síneken hagyta a lábait.

Katika bejött a teraszról, üdvözöltük egymást, de eszébe sem jutott megkérdezni, mit kérek. Ez így van rendjén. Párja, a flegma lány, akinek nem tudom a nevét - de nem is érdekel - jön most hozzám, unottan veszi fel a rendelést, hosszan maradok, így kávéból és lépésből is hosszút kérek. Egyre csak nyúlnak az árnyékok is.

Ülök a pamlagon, ez a tavasz másodk kellemes hétvégéje, feleségem anyósomat látogatja, én pedig azon tűnődöm, mennyire elszoktam a kézírástól. Meleg tavasz van, talán ezért nem akar hűlni a kávém, nagyon forró, hosszú percekig bele sem tudok kortyolni. Bár a hosszúlépés még jéghideg. Fura. Megállt az idő, lebeg a pillanat.

És tessék, épp egy fotós lép oda a játékosokhoz, szabad-e fotózni, persze nem szabad. Jó fotós, ismerem a képeit, egyike azoknak, akik tudják: nem a technika, nem a kütyü számít. Így viszont az Idő rájön, hogy be akartuk csapni, megrázza magát, a kávé hűlni kezd, meg is kell inni.

Előveszem a filmes gépet, az elhúzott függönyök örömére fotózom egyet, a benti fogas már félhomályban áll, de kint a lemenő Nap még erőlködik; toleráns lesz-e a film? Nem valószínű, de akkor is kattintani kellett.

Elfogyott a kávé, kis kitérő után jöhet a fröccs, jöhet Bukowski.

 

Kiegészítés: a WC-be benyitva látom, ahogy Brumi úr állva pisil, lábai helyén abszurd, vékony fémcsövek, mégsem borzaszt el a látvány - megörülök. Főleg miután hallom, ahogy fütyörészve húzza fel sliccét, majd kifelé indul. Megvárom, megköszöni, visszaül a székbe és visszagurul az asztalához.  

Hamarosan a lámpákat is felkapcsolják.

 

Szólj hozzá!


2011.03.09. 16:22 csigaszem

Stabil oldalfekvés

- Képzeld, tegnap felhívott egy tök ismeretlen nő azzal, hogy szeretné rajtam gyakorolni a stabil oldalfekvést.

- Ezt meg hogy gondolta?

- Hát hogy hajtogatna engem ott a parkettán, meg ilyenek. 

- És?

- Hát megdugtam.

Szólj hozzá!


2010.12.21. 00:21 csigaszem

Meg is

"A Kamarás, az Újpestből, hogyne - udvarolt is anyámanak. Basszus, lehet, hogy meg is dugta!"

(2010. XI. 1., Bambi eszpresszó)

Szólj hozzá!


2009.07.28. 23:26 csigaszem

Kábel

És akkor Karcsi ott sétált a Király utcában, épp egy kisfröccs után lépett ki a helyről, mikor leszakadt a trolivezeték, és arcul csapta Karcsit. Az esős idő ellenére az áram nem cseszte halálra őt, csak az első pofon után jött egy lazább második. Karcsi nem tudta hol van, de egy arra járó mondta neki, hogy a Király utcában, így az ügyvéd barátja be tudta perelni a BKV-t, így Karcsi most boldogabb mint valaha, és lesz pénze benzinre a Lanciá-jába.

Szólj hozzá!


2009.06.11. 16:25 csigaszem

és önt

 

és önt és önt,

és önt, és önt, és öntésöntésöntésöntés

söntés  

Szólj hozzá!


2009.06.09. 12:49 csigaszem

Zöld

A sötétbarna és fekete mozaikcsempécskék úgy nyelték el az utcáról bevágó fényt, mintha arra teremtettek volna, hogy örökké szomjazzák azt. Egy sarokban volt csak fény, ahol tiszta fehér mozaikok utasították vissza a fény erőlködését. A kocsma ezen szegletét már az új tulajdonos alakította át, a mélybarna lambériát zöldre, a sötét csempéket fehérre cserélte az egyik sarokban. Lassan, de biztosan hódít teret magának a Fradi-szív.

A Zöld Sasban már nem járnak annyian, mint fénykorában. Például ma is: válogatott mérkőzés van, a fiúk idegenben játszanak, tehát a kocsmavendégek biztosan nem azért maradtak távol, hogy a Puskás Ferenc Stadion lelátóját kotassák a kocsmaszékek helyett.

- Elfáradtak az emberek - panaszkodja a csapos, miközben unottan törölgeti már két perce ugyanazt a korsót zöld-szürke rongyával. - Már a Béla bácsi sem jár be, pedig az már jelent valamit. Akkor tűnt el, amikor beszereltük az új plazmatévét. Pedig imádja a focit, nem is értem. - Azt a régi Videoton TV-t, amit lecseréltetek erre a szarra, a Béla bácsi ajándékozta a kocsmaközösségnek még 20 éve. Szerintem ennek köze van a dologhoz - horkant fel az egyik sötét sarokból a két vendég egyike. - Azt hittem, ezt tudtad, Tibor. - Nem tudtam, Béla nagyon ritkán beszél. 

Ez igaz volt, bár a csapos ezzel még nem magyarázta ki magát. Gyorsan bele is kezdett egy történetbe.

- Talán ha kétszer beszélgettünk rendesen. Az egyik beszélgetésre nem emlékszem, mert aznap vertük idegenben a Grasshopperst. De a másik beszélgetést örökre megjegyeztem. Béla a pultra hajtotta a fejét, ki akartam dobni, azt hittem, elaludt. A vállára tettem a kezem, mire felemelte a fejét: sírt. Nem volt már józan, de mégiscsak... Béla még sosem sírt. Akkor is csak azért, mert aznap jött rá, hogy nincs Isten. A pohár sörére nézett - sosem ivott korsóból, csak pohárból, de abból sokat -, és kijelentette: nincs Isten! - Ugyan Béla bátyám, miért ne lenne?! Elsők vagyunk a bajnokságban! - Mire ő, akinek úgy látszik, komoly baja volt, ezt felelte: ha lenne Isten, a sör is zölden gyöngyözne, és ott pattogna rajta az a gyönyörű, bársonyos, fehér hab!

Béla bácsit azóta sem látták a Zöld Sasban.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: sör foci zöld isten futball kocsma


2009.05.08. 15:33 csigaszem

Fejben kocsma

 Nyissunk kocsmát - fejben.

 

Legyen ott a legjobb kocsmáros, a legpatinánsabb pult, a legleharcoltabb alkoholhősök - természetesen hősnőikkel -, és legyen ott álmaink kocsmavécéje is.

Hozzák az italt anélkül hogy kérnénk, és ne legyen televízió, hogy tudjunk beszélgetni. Politikáról csak éjfél után lehessen szót ejteni, aki előbb szóbahoz bármi gyanúsat, melegedjen fel a fröccse. 

Természetesen legyen szóda, és csak az legyen, hideg; tiltott szó lenne a "bubi" is. Kivéve ha kártyát szorongat az ember. És zsír is legyen, nem csak kenyérre.

Legyen kávé. De ne legyen kávégép-kerregés, -prüszkölés. Főjjön koszos rezsón, kerüljön üvegpohárba.

Az acéllemez csillogjon a pulton, apró karcai emlékeztessenek a múlt nagy berúgásaira. 

Lejtsen a padló a csap felé, hogy a vakok is tudják, hol a határ.

Legyen elég közel, és elég messze.

Legyen terasz is, repedezett betonalapon, színes székekkel, kopott asztalokkal. 

 

De leginkább, ez a kocsma, legyen olyan, amilyen.

 

 

2 komment


2009.04.03. 18:28 csigaszem

A váza

Ennek a vázának története van. Persze története van itt a széklábaknak is, a függönynek, hogy a terítőkről ne is beszéljünk.

De amikor Pacsival Feribá közölte, hogy nincs pohár, mert nem hajlandó mosogatni, akkor ez a váza oly mértékben lépett előre a kocsma tárgyainak rangsorában, hogy beleborzongott.

Pacsi nem tudta, mit csináljon hirtelen, életmentő fröccsre lett volna szüksége, hiszen most szállt le a tömött buszról, a telekről jött, kapálásból. Itt meg közlik vele, hogy nincs elmosogatva.

- Egy kocsmában! Fel tudjátok ezt fogni? - s nézett körbe, mindkét vendég fel tudta fogni, ők is reggel óta ittak ugyanabból a pohárból, ugyanaból az okból kifolyólag. Krízishelyzet állt elő, Pacsi agya eldurrant, fejbőrét markolászta, hullot a sok poros hajszál, a lemenő nap bevágott a függönyök közt, és egy szépen kitartott pillanat erejéig újra szőkeséget varázsolt a puhán hulló, őszbe hajló hajszálakba; de ezt nem látta senki.

Pacsit nézte mindenki, ahogy megtántorodik, az utolsó pillanatban megkapaszkodik a legközelebbi asztal szélében, és mereven bámulni kezdi az asztalon álló vázát. Gyilkos gondolatok lepték el az agyát; mekmarkolta a magyar üveggyártás remek darabját, lassan a pult felé fordult, és vérben forgó szemekkel még lassabban emelni kezdte a kezét. Aztán, mintha csak Dionüszosz lopott volna szikrát agyába, nem Feribához vágta az apró üvegkockák alkotta testet, hanem levágta elé a pultra. A vázát nem ekkora terhelésre tervezték, de a hely szelleme benne is élt, álta a sarat: csak a sarkáról pattant le egy fél kockácska.

- Akkor ebbe adj innom!

Csönd volt a kocsmában, tán még soha ekkora. Megremegtek a szívek, mintha megállni készülnének, Feribán állt minden megrettent tekintet.

 

Pacsi akkor ivott ingyen életében először és utoljára a Strand bisztróban.

Szólj hozzá!

Címkék: asztal bor kocsma váza pult pacsi feribá


2009.04.01. 22:28 csigaszem

- Mennyivel tartozok, Karcsikám?

- Semennyivel.

- Semennyivel? Hogy-hogy?

- Délelőtt bejött egy apekos, és kifizette a kéthavi tartozásod.

- Bazmeg. Az asszony mondta, hogy ma jó napom lesz.

- Jah. Bejött egy szürke öltönyös köpcös gyerek, letette a pénzt. Azt mondta, valami visszatérítés...

- Kurva jó! Hehh. Milyen nap is van ma?

- Szerda, április 1.

- Ó bazmeg, sejtettem. Volt valami furcsa a hangodban. Szóval?

- 52 napja halmozódik, 22.345. 

- Egy kisfröccs még belefér?

- Persze!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kocsma fröccs kisfröccs rózsadomb dióhéj kiskocsma fict


2009.03.25. 21:46 csigaszem

"Bach"

Két trombitás érkezett a kocsmába; nagy szelet hoztak be magukkal, mindenki felnézett a poharából – adódik a kérdés: egy kupicából, vagy egy korsóból könnyebb felnézni? Az új vendégek arcáról sugárzott, hogy nem helyiek, de még csak nem is magyarok. „Vándorzenészek” – könyvelte el mindenki magában azonnal. A pultnál azonnal elnyerték a kocsmáros és néhány vendég bizalmát, hiszen szenvedve, de mégiscsak magyarul rendeltek – „sürt”, dőlt el hamar. De hogy mekkorát? Big! Sür, valamint big, alapszavak a vándorzenészek szótárában.

Az, hogy franciák, csak akkor derült ki, mikor sárga sálas, kötött pulóveres fekete, de mintás inges színesbőrű zenész anyanyelvén káromkodva kereste fekete műbőrtárcájában a magyar érméket. A banánmatricákkal teleragasztott tárcából először euro centek kerültek elő, majd régi lírák, a kis fúvós szentségelt, de rá kellett jönnie, hogy két big sürt már a magyaroknál sem ihatnak (centekért) fillérekért, és a bankók felé nyúlt. Aztán meglepődött, hogy egy „Matyjasz” négy kori sört ér.

Az első kortyok közben a TV, ha már volt, a Nyíregyháza-Újpest meccset adta. Bukdácsoltak a fiúk a fagyott talajon, rossz volt nézni, de hát nézte mindenki, rossz meccsre nagyon jól lehet rossz sört inni. Csak a franciák mosolyogtak, de a szeme sarkából mindenki látta, hogy félnek, ne legyen gond a dologból. Öt perccel a meccs vége előtt azonban a csapos, aki megelégelte a zenészek fitymáló ábrázatát, csatornát váltott. Eszébe jutott ugyanis, hogy a Vesztprém éppen a Montpellier ellen küzd, és hogy itt biztos a győzelem. Az volt: az összekovácsolódott veszprémiek szellemlovasként száguldottak át a franciákon. Miután a helyiek nyugtázták a kilencgólos vezetést, vigyorogva lesték a franciák arcát, akik bánatukban „Dreher Bach”-ot rendeltek, és az üvegek mögé bújva a meccs helyett a TV alatt csókolózó 50 éves szerelmeseket nézték, aztán az ablaknál mobillal seftelő fiatalok veszekedését figyelték, mintha értenék.

Sportjában él a nemzet. Úgy, ahogy.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tv francia sör zenész alkohol pálinka bor pénz pub kocsma ital kisfröccs bak pult bach korsó trombita kupica


2009.03.25. 20:44 csigaszem

Hűvös kocsma mélyén

Fekete asztalon

Fekete kesztyű,

Csak azért kötötted, hogy ne csapjon mennykű

A vérvörös körmödbe az ujjaid végén,

Ha fiúkat sétáltatsz a Világűr szélén.

Szólj hozzá!

Címkék: vers szex sex szerelem veszély kocsma ital szenvedély kesztyű rutin csábít kihasznál


2009.03.25. 20:41 csigaszem

Tévedés

Hosszúlépést kértem,

Nagyfröcsöt kaptam;

Hogy lehet, Drágám, hogy csak én értem:

A pincérnő akarta, hát csúnyán berúgtam.

 

Szólj hozzá!


2009.03.25. 20:35 csigaszem

Presszó haiku

Ma is berúgtam,                                                                                                                              Kár lenne hisztizned, a

Bambiban várlak.

 

 

Szólj hozzá!


2009.03.09. 13:36 csigaszem

Strand bisztró képek

Az Ex Krízis-számához válogattam képeket, mikor rég elfeledett kocsmafotókba botlottam. Íme az egyik kedvenc, Feri bácsi munka közben, szokásos helyén.

A kép felső sztegmensében a felirat: Dísztorták rendelhetők!

 

2 komment


2008.10.16. 10:35 csigaszem

Diótörő

Találtam egy kiskocsmát, ami megbúvik valahol a Bem mozi és a Mechwart tér közt a körúton. Kellemes, sötét és füstös hely, lambéria, alacsony asztalok, szépen rendezett kockás abroszok, azokon foltos söralátétek. Nem voltam sokszor, maximum tízszer, de már négy csapossal találkoztam: 

- a gyors vörös hölggyel, aki mint a villám szolgált ki, hogy utána nyugodtan ülhessen vissza a menedéket és nyugalmat biztosító pult mögé;

- a nyüzüge postás alkatú szemüveges sráccal, aki minden kívánságunkat leste, igyekezett izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal feldobni a beszélgetést - pedig akkor csak a Forma-1-et akartam nézni, nem voltam kíváncsi másra;

- a volt kidobófiúval, akivel csak az ittas törzsvendégek értettek szót;

- és a tulajnak látszó, régi kiskosztümös, bagószagú, "mit akar maga itten?" típusú, amúgy gyors mozgású "hölggyel", akiről most pár szót szeretnék szólni.

 

Igazából nem is konkrétan róla, csak erről a típusról. Mert nem egyedi példány, és ahogy tapasztalom, kihalás sem fenyegeti.

A kis helyiség igen magas belmagassággal bír, mondhatni magasabb, mint amilyen széles (keskeny). A jobb felső sarokban, kényelmetlenül magasan leledzik egy televízió. Néha megesik, hogy csak azért dugom be az orrom, és nem a jó levegő miatt. Most is ez történt.

A "hölgy" már akkor durcás volt, mikor beléptem, nyilván nem én juttattam ilyen állapotba, inkább az a bácsi, aki szívritmusát ostorozva szídta a kommunistákat, és nem akart hazamenni - még szép, otthon kinek szídhatta volna őket? Kértem egy hosszúlépést, és halkan hozzátettem, hogy kérem, kapcsolja be a TV-t, meccs van. Azelőtt mindig meccs ment ezen a készüléken, most se kép, se hang. A nő elémvágta a poharat és közölte, hogy ma nem kapcsolja be a TV-t. Megkértem, hogy akkor csak hang nélkül, legyen szíves. Nem, úgy sem, mondta már miközben rám se nézve mellettem kilépett a pultból. Útja a TV alatti játékgéphez vezetett, játszani kezdett. Mondanom sem kell, a TV-ből onnan semmit sem látni.

Szomorúan, hissé dühösen nyúltam a poharam után - pedig olyat nem szoktam -, és belekortyoltam. Nem hosszúlépés, hanem nagyfröccs volt. Vagyis a nő nem csak kegyetlen, de még hozzá nem értő is volt. 

Átbaktattam a Bem mozi mellett található egységbe, ahol kiderült, hogy a meccsnek már rég vége. Én is hibáztam. 

 

 

 

Szólj hozzá!


2008.09.23. 15:02 csigaszem

Betekintő

Részlet egy régi levélből, mindegy is, kinek írtam.

 
"A vacsora kitűnő volt, s így, hajnali fél négy után is a desszertet eszem Olivérrel a szerkesztőségben, gyümölcsmixet Sangriával, vödörből. Isteni. És nem csak azért, mert megint elég tompára ittuk magunkat, hanem mert elég populáris műfaj. Mondjuk ma érdekes napom volt, elmesélem, mert részegen nem csak a szám jár néha, hanem a kezem is: dél körül keltem, itt a szerkesztőségben, a hátam tök jól felvette  a fotel alakját. Aztán segítettem Jimmynek kicsit a kaja előkészítésében, majd érzéki tust eresztettem magamra, és már viszonylag frissen, a szigorlat eredményétől, és az esti alkohol mennyiségétől kissé kábán elindultam a Betekincs nevű egyik kedvenc kocsmánk (fehérvári sétálóutca) felé. Ott egy, azaz 1 kisfröccs, vagyis mégiscsak 1 deci bortól készen voltam. Hiába, ha az ember egy heti éjszakázás után egy kiskanálnyit is iszik, beáll. Ezt tette derék szervezetem is. És egész napos piáláson vagyok túl mégis, mert nem bírtam megállni, hogy ne igyak a saját egészségemre, annyira nagy csatát vívtam a tisztelt tanári karral az irodalom szigorlaton."
 
Ez alapján jutott eszembe újra a Betekincs. Székesfehérvár sétálóutcáján igen pazar környezetben fekszik, illetve feküdt, mert azóta kicsit átépítették ezt a helyet is, új tulaj, satöbbi,  és ilyenkor a régi hely megszűnik létezni.
Minden évben a terasz nyitását vártuk a legjobban, lestük, mikor rakják ki a zöld műanyag székeket, köztük a mieinket, amik hozzánk idomultak már, és néhány ember, aki ismert minket, átadta nekünk, mikor odaértünk.
 
Hiányzik a diákélet.

Szólj hozzá!


2008.09.02. 18:21 csigaszem

Pincedal

Odalent a pincében nagy élet van, kicsiben:

Csocsó-VB, kóser szilva dübörög az erekben.

 

Aki nem az asztalt nyűvi, Lacit lesi tunyán:

"A csajomnak oly' sövény van, rögtön oda nyúlnál!"

 

Egyszerre két részeg is illegeti magát,

A sokat látott csaposlány is kibontja a haját.

 

 

Szólj hozzá!


2008.07.14. 15:40 csigaszem

Strand - egy megszűnt kocsma képei

A kocsma megszűnéséig ha beléptem, mindig volt oka, hogy felhúzza a szemöldökét. Vagy régóta késtem valamivel, amit ígértem neki, vagy megörült, hogy végre hozom a lányt is, akit szeretek, vagy csak hogy nem kell egyedül innia a pult mögött. Párszor előfordult az is, hogy már mikor még csak a küszöbön álltam, kritizálta a kocsma előtti megnyilvánulásaimat. A mai napig állítom, hogy azokon a függönyökön és rácsokon csak Feri bácsi látott át. És nem csak azért, mert az utoljára harminc éve mosott függönyökön nem lehet átlátni, hanem mert a szinte konstans – out of work – vendégek a pultra dőlve figyelik ráncaikat a Feri bácsi mögött húzódó tükörben. De az öreg is csak egy bizonyos résen látott át, ahol az elnagyolt csipke talán egy szolid verekedésben sérült meg, bár ez már szenzációhajhász hozzáállás, ami nem való a Strand bisztróba.

 
A fehérvári hely élő történelmi katlan volt, a lágyabb fajtából, ha létezik ilyen skatulya. „A skatulyában pedig maga Feri bácsi a gyerekek által bezárt csótány, haha!” kiáltja a bal vállamon ülő méreten aluli kisördög, de abban a pillanatban irdatlan lendülettel szikrázó söröskorsó érkezik a jobb vállam felől, az ördög falfehérré válik, és megfertőződik jósággal. Mikor jobbra pillantok, nagyobbacska pelyhes szárnyú ül a vállamon, érdekes módon nikotintól sárga szakálla van, és furcsa, szürkésbarna zakót hord. Meg is lepődöm. De megnyugszom, mikor meglátom saját, másfél fejjel alacsonyabb kis puttóm, amint megkönnyebbülten visszaröppen Feri bácsié mellé. Fallen angels, but still angels. Rózsaszín vízió ez, a pókhálós kocsmában. Egy a baj vele, hogy fele igaz: egyszer véletlenül olyan emberrel léptem a pult elé, akivel nem kellett volna, és mindennek elmondta a helyet és az öreget, mindennek, csak nem annak, ami. Nem is beszéltem azóta az illetővel. Nem azért, mert megharagudtam rá, hanem mert akkor jöttem rá, hogy igazából nincsen közös témánk.
 
Nagyjából tizenegyedszer látogattam ide, mikor az azonnal elém kerülő fröccshöz némi hiányérzet is társult. Na, aznap rosszabb is volt kicsit az itóka, Feri bácsi keserédes hangulatban vezényelte le az estét. A robosztus márványpult fölül eltűnt ugyanis az a füzér, melyet ki tudja hány futballcsapat apró zászlója alkotott. Ha valaki még régen belépett, egyből ezt a füzért pillantotta meg, amit talán nem is össze-vissza toldott madzag tartott, hanem az a sok áldás, amit alatta ittak a szomjas emberek. Vagy az a több kilónyi pókháló, ami lerakódott rá… Mindegy is. Mikor rákérdeztem, Feri bácsi megrántotta a vállát, szemeit kínos mosoly húzta szét, és egyre halkuló mondatot préselt ki magából: „Leszedette a hatóság, mert állítólag koszos volt. Nem értették, hogy ez adja a hely patináját.”
 
Hát ilyen Feri bácsi, aki tisztában volt azzal, hogyha kitakarítana, kigazolná a kis udvart a terasz előtt, visszavágná kissé a túl bátor sövényt, kigazdálkodná a festékre valót, mellyel a kerítést csinosíthatná, biztosan nagyobb lenne a forgalma. De ő nem. Megvolt a húsz-huszonöt fős törzsközönség, abból éppen, hogy megéltek Feri nénivel, bár így reggel hattól este tízig nyitva kellett tartani, és csak arra kellett vigyázni, hogy ezt a keménymagot ne ijesszék el. Ezért a Strandban mindig a Kossuth szólt, hogy naprakész legyen a csapos, mert csaposból is két – , na jó: háromfajta van: aki mindent tud, aki nem tud semmit, és aki szintén mindent tud, csak fáradt csaposnak lenni, és meg sem szólal egész nap. Na, Feribá’ egy pillanatra sem kábít azzal, hogy tájékozatlan, vagy gyáva lenne. Sokszor a mondatod végét sem várta meg, néha el sem tudtad kezdeni, és már kritizált. Jó, ezzel a tulajdonsággal minden – minden második, harmadik – csapos bírhat, csakhogy ő ahhoz képest, hogy mennyit és mennyi mindenről beszélt, nem nagyon mondott semmi feleslegeset, vagy hülyeséget. Állította, neki itt ez a dolga. Az egyik dolga, gondolom iróniát sugárzó mosollyal, és eszembe jut, amikor Czinki Ferenc kollégával üldögéltünk a koranyárban, én késtem, de Bada Dada-verssel indítva – akkor még élt az öreg Tudós – enyhítettem kicsit Feri soha ki nem mutatott dühén. Ezt tovább enyhítve én hoztam a második kör hosszúlépést – őrizzük a barátságot. Megfeledkeztem azonban az előzőből maradt poharakról, Feriében talán még volt is valamennyi meleg lötty, de mégsem veszem el előle... Feri bácsi tehát üres kézzel látott bemenni, már húzta a szája szélét, összekócolta a szemöldökét és szinte rámrivallt: „Gyerekek, esküszöm többe kerül a mosogatás utánatok, mint amennyiért isztok! Kérjetek ki egy kancsó bort és egy üveg szódát, és készítsetek magatoknak fröccsöket.” Én vidámabb kedvemben voltam, és tudtam is, hogy belefér, megkérdeztem: „A mosogatás is hozzátartozik a kocsmáros szakmához, nem?” Erre a vén róka, akit életemben először úgy éreztem, elkaptam, nem várt fordulattal kivágta magát: „Igen, de az is, hogy én azt mondom neked, hogy nem ismerem a hosszúlépés fogalmát!”. Hát mit mondjon erre az ember, azon kívül, hogy hagyja csak a visszajárót, Feri bácsi! Na, az a kör még langyos fröccsökkel telt, de a következőben, mikor minden poharat gondosan elé raktam, és azt is meg tudtam mondani, melyikből ki és mit ivott, már hűsebbet kaptunk. Ez hiányzik.
 
Mint ahogy azt a cserepes virágot is sajnálom, amit én ítéltem halálra azzal, hogy engedtem Feri bácsi akaratának, és otthagytam nála. Éppen egy általános iskolás versmondó versenyről tartottam hazafelé, nagy kitérővel, ahová ki tudja, miért hívtak zsűrizni, és ki tudja miért kaptam ajándékba egy általam kevésbé ismert növényfajt, szép piros szalaggal. Az öreg elkunyizta tehát, a leharcolt, működésen kívüli – out of work – kasszára helyezte, a borostyánsárgára pörkölődött neon alá. Éreztem én már akkor, hogy ez a szegény növény nem sokáig növény már, de mikor Feri bácsi hangja végigkaristolt a levegőn: „Locsolom majd szépen”, nem bírtam meggondolni magam. Hát én immár kit fárasszak, Virágom, Virágom? / Te engemet, én tégedet, Virágom, Virágom! Nikotin-, árnyék- és káromkodásmérgezés érte szegény virágot, pedig két hétig derekasan helyt állt. Mikor aztán a harmadikon mentem, a cserép nem volt sehol. „Nem bírta a kiképzést…” – kuncogta utánozhatatlan bájjal, és már meg is bocsátottam, főleg, mert már ott volt előttem a második ajándékba kapott kisfröccs (az elsőről később), ami a Strandban azóta sem fordult elő velem. Most már nem is fog.
 
Ekkor éreztem másodszor, hogy bekerültem Feri bácsi féltve őrzött bizalmi körébe. Az első alkalom egy évvel a cserepes dráma előtt történt, persze csak nagyjából. Egy átbeszélgetett nap után – szinte csak enni mentem haza – a dülöngélő öreg az egész, a pult alatt rejtegetett fegyvertárat kipakolta elém. Hát persze hogy elérzékenyültem, a pult túloldalán egyszer csak ott állt egy lecsúszott amerikai olajmágnás cowboy-kalapban – hogy is hívták Klif Bárnsz apját? Persze: Tintás Bárnsz  –, aki ködös tekintettel tartotta felém a Baracskáról szerzett kéz-láb bilincset, alig bírta tartani, de büszke volt hogy milyen sokáig, egy fénykép pont belefért. A képen az viszont pont nincs rajta, milyen műgonddal terítette ki tőreit, szuronyait, vigyázott, hogy egy képen azért ne legyen rajt minden… Büszkesége abban a pillanatban hágott tetőfokára, mikor majdnem a körmömre vágott egy ötvenhatból származtatott egyszerű kínzóeszközzel. Neve nem is biztos, hogy van, burkolt rugóra erősített ólomgolyó, szintén bőrben. Mi tagadás, megijedtem, amire inni kellett, és valóban bátrabban indultam neki az éjszakának. Azért örültem, hogy nem ittam használhatatlanra magam.
  
Egyszer picit magamra haragítottam, mikor öt másik kocsma mellett a Strandról is megemlékeztem a diákújságban megjelenő cikkemben. Először is, mert nem tőlem kapta meg először azt a számot – mi tagadás nagyon fontos dolgom lehetett, hogy nem így történt –, másrészt mert voltam olyan bátor úgy befejezni az írást – egyébiránt erre a kocsmára kihegyezve a cikket –, hogy „randevúra nem feltétlenül alkalmas, de valószínűleg a világ legjobb kocsmája.” Nem is az volt a baj, hogy lenyúltam a Carlsberg szlogenjét, mert ott olyat nem kapni, hanem mert – és büszkén mesélte – „tegnap is volt itt egy bájos pár, se nem láttak, se nem hallottak”. A cikkből sajnos, pedig hasznos lett volna, nem lett sorozat, a következő hónapban biztosan helyesbítettem volna. És a nyomdából egyenesen hozzá loholtunk – volna.
 
Ez volt a kedvenc kocsmám, még az is lehet, hogy nem vagyok egyedül. Ha nem így lenne, csupán érdekes lett volna nézni, hogy folyamatosan a csőd szélén áll – katasztrófaturizmus. Így viszont marcangoló érzés volt végig. De ehhez és a fentiekhez hozzá kell fűzni, hogy ez a kocsma nem ilyen lenne, ha nagyobb lenne a bevétel, ha új csapos kerülne a pult mögé, vagy ha Feri bácsi elválna Feri nénitől. Egyik – volt – barátomnak megmutattam a helyet, beleszeretett ő is, de ő sajnos – vagyis tulajdonképpen mindegy – be is lelkesedett, és ilyet talált mondani: „Ha lesz egy kis pénzem, megveszem a Strandot. Mindent hagynék, ahogy van, Feri bácsit is, a berendezést is. Csak biztosítanám, hogy ne menjen csődbe.” Mi lenne, ha Feri bácsi elkényelmesedne? Ha tudná, ha megérezné a jólét szelét, ha kapna egy reménysugarat, hogy lehet hogy mégsem szar az élet? Meghalna az egész, az öreg lelke annyira megkönnyebbülne, hogy tán fel is szállna..., ez az egész szókupac átmenne nekrológba, kinek hiányzik ez? De szerencsére Feribá nem adná el a bisztrót –gondoltam sokáig, de úgy látszik, nincsenek csodák: el kellett adnia. Sokszor azt fantáziálom, hogy erőszakkal kellett kituszkolni a szétverésre váró épületéből.
 
A helynek sajnos ez volt a sorsa, nekünk ott csak körülnézni volt szabad, és nem úgy inni az aktuális freccset, mintha az az utolsó volna, de sajnos eljött az is.
 
Ma a Strand egy nagyon trendi hely, merőben más célcsoporttal, bútorzattal, vendéglátós felfogással. Feri bácsit nem látni, feltehetően azokból a festményekből él, amiket a szembe lakó – azóta híres – festő adott neki néha pia helyett.  

 

3 komment

Címkék: kocsma fröccs strand fehérvár feribácsi