Ennek a vázának története van. Persze története van itt a széklábaknak is, a függönynek, hogy a terítőkről ne is beszéljünk.
De amikor Pacsival Feribá közölte, hogy nincs pohár, mert nem hajlandó mosogatni, akkor ez a váza oly mértékben lépett előre a kocsma tárgyainak rangsorában, hogy beleborzongott.
Pacsi nem tudta, mit csináljon hirtelen, életmentő fröccsre lett volna szüksége, hiszen most szállt le a tömött buszról, a telekről jött, kapálásból. Itt meg közlik vele, hogy nincs elmosogatva.
- Egy kocsmában! Fel tudjátok ezt fogni? - s nézett körbe, mindkét vendég fel tudta fogni, ők is reggel óta ittak ugyanabból a pohárból, ugyanaból az okból kifolyólag. Krízishelyzet állt elő, Pacsi agya eldurrant, fejbőrét markolászta, hullot a sok poros hajszál, a lemenő nap bevágott a függönyök közt, és egy szépen kitartott pillanat erejéig újra szőkeséget varázsolt a puhán hulló, őszbe hajló hajszálakba; de ezt nem látta senki.
Pacsit nézte mindenki, ahogy megtántorodik, az utolsó pillanatban megkapaszkodik a legközelebbi asztal szélében, és mereven bámulni kezdi az asztalon álló vázát. Gyilkos gondolatok lepték el az agyát; mekmarkolta a magyar üveggyártás remek darabját, lassan a pult felé fordult, és vérben forgó szemekkel még lassabban emelni kezdte a kezét. Aztán, mintha csak Dionüszosz lopott volna szikrát agyába, nem Feribához vágta az apró üvegkockák alkotta testet, hanem levágta elé a pultra. A vázát nem ekkora terhelésre tervezték, de a hely szelleme benne is élt, álta a sarat: csak a sarkáról pattant le egy fél kockácska.
- Akkor ebbe adj innom!
Csönd volt a kocsmában, tán még soha ekkora. Megremegtek a szívek, mintha megállni készülnének, Feribán állt minden megrettent tekintet.
Pacsi akkor ivott ingyen életében először és utoljára a Strand bisztróban.
Utolsó kommentek