Nyissunk kocsmát - fejben.

Legyen ott a legjobb kocsmáros, a legpatinánsabb pult, a legleharcoltabb alkoholhősök - természetesen hősnőikkel -, és legyen ott álmaink kocsmavécéje is.

Hozzák az italt anélkül hogy kérnénk, és ne legyen televízió, hogy tudjunk beszélgetni. Politikáról csak éjfél után lehessen szót ejteni, aki előbb szóbahoz bármi gyanúsat, melegedjen fel a fröccse. 

Természetesen legyen szóda, és csak az legyen, hideg; tiltott szó lenne a "bubi" is. Kivéve ha kártyát szorongat az ember. És zsír is legyen, nem csak kenyérre.

Legyen kávé. De ne legyen kávégép-kerregés, -prüszkölés. Főjjön koszos rezsón, kerüljön üvegpohárba.

Az acéllemez csillogjon a pulton, apró karcai emlékeztessenek a múlt nagy berúgásaira. 

Lejtsen a padló a csap felé, hogy a vakok is tudják, hol a határ.

Legyen elég közel, és elég messze.

Legyen terasz is, repedezett betonalapon, színes székekkel, kopott asztalokkal. 

De leginkább, ez a kocsma, legyen olyan, amilyen.